HTML

Facebook

Az RFH ecoSPINNING program

Nevezzen az RFH Ecospinnig díj 2012-re, ha vállalkozásának van egy jó ötlete, amelyet innovációs érték, a merészség, a szemléleti kultúra tehet sikeressé!

Címkék

A Regionális Fejlesztési Holding Zrt. tájékoztatja az RFH Ecospinning Díj 2012 nevezőit, hogy a beérkezett nagy számú nevezési anyag feldolgozása a vártnál hosszabb időt vesz igénybe, ezért az elbírálás határideje január 31-re, az eredményhirdetés pedig február első hetére tolódik.

Ez utóbbiról minden nevező vállalkozásnak értesítést küldünk. Ezúton is szeretnénk megköszönni az RFH Ecospinning Díj iránti érdeklődést és a beérkezett nevezéseket.

Regionális Fejlesztési Holding Zrt.

Szólj hozzá!

Most, hogy beüzemelték Burgeont, a hamburger-készítő automatát, ami tíz másodpercenként dob össze egy hambit, igazán felértékelődik a vállalkozói siker emberi tényezőit feltáró sorozatunk, hiszen a jövőben kiesik a harmadik diploma megszerzését követő C-verzió, a gyorséttermi elhelyezkedés, így egyre több fiatal fordul majd az önálló boldogulás lehetőségei felé.

Elsősorban nekik ajánljuk a Simon István egyéni vállalkozóval készített kisfilmünk megtekintését.

simon_web.jpg

Előre kívánjuk bocsátani, hogy Simon István valóságos személy, nem mi találtuk ki. Bár miután megismertük és beszélgettünk vele, egyöntetűen foglaltunk állást: ha nem lenne, ki kéne találni. Miért? Hát, hogy egy humánus, a szépre és a jóra felépített világ részesének érezzük magunkat, hogy legyen kedvünk hinni az élet értelmében és a szeretet erejében, hogy elhiggyük, a többiek körülöttünk nem azért vannak, hogy pofonokat osszanak nekünk, s hogy elszenvedjék a pofonjainkat, hanem azért, hogy közösen alkossunk és örvendezzünk. Komolyan.

Csak annyit mondtak nekünk, hogy Simon Istvánt, a műanyag fröccsöntő egyéni vállalkozót keressük Kőröshegyen, a kultúr után balra. Már láttuk is magunk előtt a hullámpala tetejű ipari kalyibát, a műanyag-mérgezéstől kapatos, kukacos sapkás szakikat, mert mégis mit képzeljünk 2012-ben, ha azt halljuk: egyéni vállalkozó.

A kultúr után befordulva mi lettünk kapatosak a látványtól: elénk tárult egy kis Bajorország, közepén egy csillogó, hatalmas gyárcsarnok, előtte hófehér zúzott kővel borított, tágas parkoló, beljebb biztonsági rendszer, VIP-parkoló, és mindenütt gyönyörű növényzet.

Mint kiderült a Simon egyéni vállalkozás csaknem négyszáz munkatársat foglalkoztató autóipari beszállító vállalat, amelynek termékei szinte az összes európai autóban megtalálhatók. A 2008-ban induló válság súlyos csapást mért a vállalkozásra, egyik napról a másikra elvesztette megrendelés-állományának 90%-át, az akkori 210 dolgozóból Simon úr fájdalommal megvált száz kollégájától, de mivel összesen csak húsz embernek való munka maradt, a többieket két éven át képezték és foglalkoztatták a tartalékok terhére. Simon István hitt a kilábalásban. Az utolsó pillanatban újraindult az autóipar, 2010-től az két éve lebocsátott dolgozók nagy részét visszavették, 2012-re már 380 főt foglalkoztatnak és folyamatosan bővülnek.

Mindez szép, meggyőző és példaértékű.

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy amikor Simon Istvánnal a gyárban sétáltunk, tapasztaltuk, hogy az emberek megörülnek neki, mosolyognak rá. Szeretik. Az egykori kisiparost ma gyártulajdonosként szeretet és megbecsülés veszi körül, valószínűleg semmi másért, hanem mert ő is szeretetet és mások iránti megbecsülést sugároz.

Nézzék meg a videót, ha el szeretnék hinni, hogy létezik Magyarországon az emberi alapértékeken nyugvó példaértékű üzleti siker. Lehet, hogy csak számunkra olyan kiemelkedő Simon István emberi és vállalkozó története, hogy mágusnak gondoljuk, ha így van, mindenkitől elnézést kérünk a túlzás miatt.

De mágus, erről biztosíthatjuk Önöket.

1 komment

Amikor életemben először vetődtem Bikalra, az akkor megnyitott Reneszánsz Élménybirtokra, csak néztem, mint engedetlen puli a kútgém tetején, s arra gondoltam, ki a jóisten csinálta ezt az egészet, ott, látszólag mindentől távol.

Amikor életemben először találkoztam Kollár Lászlóval, a Puchner Birtok, s benne a reneszánsz tematikus park kitalálójával és tulajdonosával, mindjárt felfigyeltem a lényét környező különös vibrálásra, s arra gondoltam, semmi más nem lehet a megoldás, csak az, hogy ő Mátyás király reinkarnációja, és hogy otthonosabbá varázsolja magának a világot, kreált néhány tucat hektárnyi középkort. Csak azért, hogy mindenki tudja, merre hány méter.

bikal_web.jpg

Amikor életemben először kezdett járni a kislányom, pont Bikalon voltunk, elvittük oda szerepelni Helyey Lászlót, a Forró szél Surdájának magyar hangját, hivatásos Mátyáskirályt, és arra gondoltam, hogy tessék, ez a gyerek néhány száz évvel odébb lépked a jelennél.

Nincs ebben az egészben semmi különös. Kollár László huszonegyedik századi varázsló, főtevékenysége az imagináció, vagyis a képzelet erejével alkot, teremt valóságot. Teljesen hétköznapi történet, amely egy 1991-es árveréstől a végtelenbe tart.

Amikor életemben először gurultunk be filmforgatási célzattal a Puchner Birtok parkolójába, 2012 novemberében, Bikalra, nem találtam helyet, mindenhol családi SUV-ok és ötven-hatvan felső-közép kategóriás kocsi parkolt. Kedd, semmi különös, válaszolta érdeklődésemre a recepciós hölgy, csak megint teltház van. Köszönöm, mondtam és elráncigáltam a parkoló közeléből a válságtudatomat.

Nesze neked, vállalkozói siker emberi tényezői: tessék megnézni a filmet, mindössze hat és fél perc az egész, felsejlik benne egy vállalkozó-varázsló különös, megosztó és vitán felül erős filozófiája. És ebben az esetben a filozófia szó nem nagyzolás, hanem tényleg, amiket Kollár László mond, az filozófia.

Véletlenül nem arról volt szó, hogy a filozófia amolyan tarisznyás-borozgatós úri huncutság?

Kollár László és a Puchner Birtok története igazolja, hogy a filozófia hatékony üzleti felhajtóerő. Ez az ember gondolkodik, gondolatainak erejét az anyagba plántálja, amitől az a holt anyag megelevenedik. Az Élménybirtok közel korhű favázas házainak faanyagait maga szedte össze három ország bontásaiból, a kollári reneszánszban nem szerepel száz évnél fiatalabb gerenda, a bástyák és tornyok téglája mind egy szálig bontott, s majdnem mind pecsétes, ha szabad így bennfenteskedni tégla-ügyben.

Semmi különös nincs abban, hogy valakinek több tízezerre tehető törzsvendége van, hogy közülük több ezerrel személyes kapcsolatot tart fenn a gazda, s hogy legfigyelemre méltóbb személyes képességének azt tartja, hogy érdekli, amit mondanak neki.

Kell a reneszánsz. Olyan a helyzet, hogy szükség van a szüntelen megújulás művészetére. Az élet összes területén. Ez a válasza Kollár Lászlónak a Reneszánsz Élménybirtok genezisét firtató kérdésre.

Persze, eszembe jut Pepin bácsi és az európai reneszánsz, hogyne kalandoznék el Bikalon kissé fülledtebb irányba, de szerencsére nekem csak az a feladatom, hogy jelenlegi lehetőségeink keretei között megismertessem a blog-olvasó közönséggel Kollár László és a Puchner Birtok üzleti sikertörténetét.

Megtettem, örömmel tettem.

Ezután következik a ráadás.

December 3 és 17 között kvíz-játék fut a Facebook-on, a nyeremény egy bikali bőséges hétvége két személy részére, tessék játszani!

Szólj hozzá!

Nyíregyháza mellett, Sóstón, a Tölgyes Panzióban, Puskás Lászlónál járunk, ahol minden csupa tölgy. Tölgyerdő veszi körül a tölgyfaborítású Tölgyes Étterem és Panziót, belépve tölgyfa-nyugalom fogad, és a tulajdonos a tölgyfa gyökérzetéhez hasonlatosan mély szeretettel beszél a helyről, miközben a hipertechnológiájú konyhában finoman sisteregnek a serpenyőben a szarvasgombás tölgyfaszeletek. És a nyílászárók tölgybarnára vannak pácolva, és a pincér tölgybarna szemekkel kérdezi, szeretnénk-e megkóstolni a tölgyfahordóban érlelt tölgypálinkát.


nyegyhaza_web.jpg

Puskás Lászlóval azonban nem a tölgy, hanem a technikai sportok iránti rajongás teremt közös nevezőt, van a beszélgetésnek egy pillanata, amikor majdnem kimegyünk csapatni egyet, végül mégis maradunk, s kibontakozik előttünk egy vállalkozói történet, akár tavasszal a tölgylomb.

A Tölgyes Étterem és Panzió tulajdonosa multi cégeknél töltött be különféle pozíciókat, e minőségében bejárta a világot, dolgozott több kontinensen is, mindenhol érzékenyen a helyi értékekre, a szépre és a különleges épületekre. A különleges épületek Puskás László gyöngéi, ezért vágott bele még a kilencvenes években, ahogy ő fogalmaz, első „munkájába”, a nyíregyházi ír kocsmába, a 424-be.

Álljunk itt meg kicsit.

Az nekünk nagyon tetszik, hogy valaki a „munkájának” nevezi az üzleti vállalkozását. Rendbe teszi a viszonyokat, tiszta levegőt csinál, tiszteletet sugároz és ébreszt maga iránt, emberire körvonalazza a vállalkozást, egyszóval: olyan tölgyes.

Pár évvel ezelőtt Puskás úr merész döntéssel maga mögött hagyta a multi vezetői pozíciót, és belekezdett második munkájába, a Sóstói Tölgyes Csárda teljes felújításába, ami végül is Tölgyes Étterem és Panzióként történő reinkarnációvá sikeredett. Ez nem baj egyáltalán: a Tölgyes minden porcikája igényes, átgondolt, letisztult és mai, miközben a neve múltba utaztat.

A Puskás Lászlóval folytatott beszélgetésünk „legtölgyesebb” része mégsem a múltra vagy a jelenre, hanem a jövőre vonatkozik. Tegyék ahhoz a részhez a kurzort, hogy „Hova tart?” és fogadják be szeretettel a Tölgyes tulajdonosának szép vízióját a családi vállalkozásról, amelyben az üzlet generációról-generációra egy-egy új ötlettel, elemmel gazdagodva fejlődik tovább. A tölgyfát sem magunknak ültetjük, nem mi élvezzük a hasznát, de vállaljuk a felnevelésével járó sok munkát, feladatot. Így megértjük azt, hogy Puskás László miért vállalta a panzió létrehozásának a terhét, a panzióban az utolsó csavarig miért a legjobb minőség került beépítésre. A családunknak mindent, a mindenből pedig a legjobbat szeretnénk adni.

A lehetőség. E fogalom köré építette fel vállalkozását Puskás László. Lehetőséget szeretne biztosítani családja minden tagjának, hogy vállalkozóként a sajátjukat építsék, lehetőséget a biztonságra, lehetőséget a sikerre.

Lehetőséget, egy olyan csapat felépítésére, ahol nem alkalmazottakkal, hanem munkatársakkal tud együttdolgozni, biztosítva a kiszámíthatóságot, mindenki számára a biztos jövőt.

Lehetőséget egy jó üzleti tervben rejlő pályázathoz, ami aztán a megvalósuláshoz vezetett.

Akit személyesen is érdekel a Tölgyes ereje, vegyen részt december harmadikán induló „Ötlettől a sikerig!” című játékunkban és nyerjen Puskás Lászlónál egy két személyes hétvégét!

Szólj hozzá!

Egy történet akkor jó, ha kezdetben enigmatikus a vége pedig csattanós. A címmel az Újfehértó Kft. és tulajdonos-ügyvezetője, Dr. Vécsei István vállalkozói történetének engimatikusságáról szeretnénk gondoskodni, mert mégis miképp vezethet egy Nyíregyháza-közeli, 120 embert foglalkoztató, korszerű technológiájú péküzemből bármilyen út a budapesti Művészetek Palotájába, tehetjük fel a kérdést.

Hogy a zavart, a meglepetést, blog-olvasóink szobájában a döbbenet és a várakozás sziklakeménységű csendjét tovább fokozzuk, eláruljuk, hogy ez a különös út ráadásul Újfehértóról indulva Pécsen át vezet, ha vezet egyáltalán, a Lágymányosi-híd pesti hídfőjéhez.

Mellékesen közzé kívánjuk tenni most ama rég bontakozó gyanúnkat, hogy az utak úgy általában Pécsen keresztül vezetnek akárhová, bárhová és mindenhová egyaránt. És csakugyan, azért folytatjuk így, mert az a szó vált kikerülhetetlenné, hogy csakugyan. Szóval csakugyan.

sostoi_web.jpg

Dr. Vécsei István Újfehértón született, mint elmesélte nekünk, gyerekkorában megrémítette a nagyváros, Nyíregyháza, ahová felvételt nyert egy művészeti iskolába, ezért aztán a matematika és a történelem felé fordult érdeklődése. És hová lehetett annak idején matekból és töriből felvételizni? A közgázra, pontosan, bár máig nem tudjuk, mi vonzotta végül a pécsi közgázra hősünket. Mindenesetre kikötött a városban, amely egyedüliként a magyar városok közül arccal Bizánc, s nem Róma felé néz, s ez a kikötés valójában az addigi csendes pihenő végét jelentette, mert hát ilyen város ez a Pécs, hogy azt hiszed kikötsz, miközben kihajózol. István a hetvenes évek pécsi közgáz-oktatói, az uránvárosi Olimpiában betöltött pultosi állás, meg a „pécsi szél” hatására kihajózott az élet nyílt vizeire, új horizontokat robbantott előtte a hajdani Pécsi Műhelyes szellemiség, amely a közhiedelemmel ellentétben nem csak a kultúra és a művészet, hanem például a közgazdaságtan terén is elemi erővel hatott. Pécs-edzett fiatalemberként tért haza, s nyolcvanas években máris gmk-t alapított, a rendszerváltást követően pedig beállt a korai nyugati-autókereskedelem aranykeresői közé, hogyan máshogy, mint sikerrel, ezért is juthatott el odáig, hogy már a kilencvenes évek első felében befektetési szándékkal vásárolta meg az újfehértói kis, ötfős pékséget.

A kenyér mágikus dolog, mert, miként köztudott, Brahman legmagasabb alakja a táplálék, a táplálék pediglen mifelénk, a zsidó-keresztény kultúrkörben maga a kenyér, amely matéria és szellem egyben, tehát beláthatjuk, hogy aki érzékeny a lényegre, nehezen tud lejönni róla.

Dr. Vécsei István sem jött le a kenyérről, a jó befektetés, az ígéretes biznisz valahogy hivatássá növekedett a kezei között, az újfehértói kis pékség meg lassacskán dagadt, dagadozott, akár a szép kovászos kenyértészta, hogy István veleszületett vagy a pécsi közgazdászok által nevelt üzleti intuíciója révén mára csomagolt-áruban a nagy kereskedelmi hálózatok egyik fontos beszállítója legyen.

Dr. Vécsei István nagyon szimpatikus ember. Nem azért, mert megérintette Pécs, vagy mert mindennapi kenyerünket adja, s nem is azért, mert Toyota Camry hibryddel autózik, hanem csak úgy, meg mindenért. Jó volt nála lenni, beszélgetni vele, olyan ember, akiről az jut az eszünkbe, hogy normális. A szó legszebb és legtisztább értelmében. Ott ül a nagy péküzemben, és köszöni szépen, élvezettel játszik. Komolyan, de azért kellő huncutsággal a szemében, amiből látjuk, hogy élvezi a játékot.

Ja, igen, elnézést, a Művészetek Palotája....

Dr. Vécsei István klasszikus zene rajongó, valaha zongorázott, és minden vágya, hogy bérletes legyen a MÜPA-koncerteken. De azt mondja, még nem, még korai, mert a kenyér még Újfehértóhoz köti. Tetszenek ezt érteni? Egy ember, aki felépített egy 120 fős üzemet, megvan mindene, még nem engedi meg magának azt, amit a legjobban szeret! Ez a felelősségteljesség? Igen. Tanulhatunk ebből? Mi egészen biztosan, más meg döntse el maga.

Most pedig elárulom, hogy folyamatosan durva őrlésű zsemlemorzsát kutatok az üzletekben, mert azzal jó panírozni. De mindenütt a porfinomságút kapom, azzal nem jó panírozni. Istvántól kaptam több zacskó durva zsemlemorzsát, az imént bepíroztam vele négy filézett csirkecombot, most fogom őket bedobni a közepesen forró olajba.

Ez tehát a csattanó, ami jelen esetben fröccsenő.

Szólj hozzá!

csongrad_web.jpg

Milyen sokféle módon próbáljuk meg leírni, megragadni, közvetíteni a huszonegyedik század második évtizedének Magyarországát, belepréselünk a képbe bort, szürke marhát, fogyatkozó népességet, EU-s meg nem értést, betelepülő globális autóipart, négyes metrót,  és nem utolsó sorban, hogy megszűnt a vízállás-jelentés a rádióban, pedig.

Pedig itt van Csongrád és az időtlen Kultúrcikk-bolt. Ami nem látszik a videóban, viszont fontos: ha a Kultúrcikk-boltból nézünk a csongrádi széles utcára, rendszeres időközönként, olyan két-három percenként biciklista karikázik el a kirakatüvegben, szóval onnan belülről az ember egy folytatásos kerékpáros filmet néz, amiben az a jó, hogy minden epizódnak ugyanaz a forgatókönyve. Bejön a biciklis a képbe az egyik oldalon, a másikon meg kimegy. Nem lőnek le senkit, nem derül ki egyetlen szereplő nagymamájáról sem, hogy igazából testvére vér szerinti apja szeretőjének a felesége, nem esküszik össze egymással a háttérben a pozitív hős ellen egyetlen gonosz sem. Nyugodt, letisztult, meditatív film. És trendi is, mert folyton bicikliznek benne.

Eddig tartott a szórakoztató figyelemfelkeltés, vagy, ha úgy megfelelőbb, a figyelemfelkeltő szórakoztatás!

Ezek után a tiszteletről és a lehetőségről szeretnénk beszélni. A tisztelet lehetőségéről, valamint a lehetőség tiszteletéről.

Góg Gyöngyi Csongrádon született és nőtt fel, kislányként az édesapja vezetésével üzemelő Kultúrcikk-üzletben vágyakozott a babák után. A rendszerváltást követően az édesapa magánvállalkozóként üzemeltette tovább a jól bevezetett, a városi élet részévé vált üzletet, miközben Gyöngyi a fővárosba ment tanulni és dolgozni. 2007-ben Gyöngyi édesapja elhunyt, s az egykori kislány úgy döntött, nem hagyja veszendőbe menni édesapja sok évtizedes munkáját, a családi és városi tradíciót. Átvette a Kultúrcikk-bolt vezetését, gyermekes anyukaként bevállalta az önállóságot és vele járó kockázatot. Miközben a bolt közelharcot vívott a térségbe települő multikkal, a bérleti díj, az egyéb járulékos költségek egyre csak emelkedtek, kitermelésük már-már az üzlet jövőképét mosta el. Ekkor Gyöngyi hozott egy döntést, s a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. támogatásával megvásárolta az üzletet, ami így évtizedek után került saját tulajdonba.

A csongrádi Kultúrcikk-boltban a papír-írószertől a játékon át a lakásdíszekig minden kapható, amitől szebb, praktikusabb, otthonosabb és családiasabb lesz a világ, külön említést érdemel a rózsaszínű Magilla Gorilla radírgumi, amelyhez gyakorlatilag semmi más nem fogható.

Gyöngyi két gyermek mellett, kínai üzletek és multik jövése-menése közepette viszi az üzletet, amely szerény árrésekből, kedvességből, az otthonlét érzésének bájából termeli meg stabilitását, s mégis miféle sikerhez kell ennél inkább az emberi tényező, állapítjuk meg magunkban. Gyöngyi a csongrádi Kultúrcikk-bolt üzemeltetésével, fejlesztésével a világot tartja fenn és őrzi olyannak, amilyennek igazán szerethető, vagyis, amiben minden apróság, gesztus, rezdülés számít.

Ezért is tennénk javaslatot arra, hogy amennyiben Magyarország időkapszulát állít össze eljövendő korok érdeklődői számára, feltétlenül tegyük bele azt a személyességet, családiasságot, a lehetőségek és a másik ember tiszteletének azt a kultúráját, melyet Góg Gyöngyi gondoz a csongrádi Kultúrcikk-boltban.

Szólj hozzá!

fenyvesi_szegd_web.jpgVállakozói sikeretörténetek háttér-felfedező útja Szegedre, a Trade Art reklámstúdióba vezérelt bennünket. Az odavezető utat most inkább hagyjuk, elég az hozzá, menet közben leesett az első hó, a téli gumi pedig otthon, a garázs legmélyén nyugszik, közvetlenül a szanált mosogatógép, egy közepes bölcsödényi gyerekholmi és egy családi ház teljes konyha-felszerelése mögött. Így hát csúszkálva, elbizonytalandova érkeztünk Szegedre, abban a tudatban, hogy az elkövetkező két napban be kell járnunk még Csongrád, Nyíregyháza és Debrecen vállalkozói sikereinek ismeretlen terepeit.

A Trade Art reklámstúdióban kellemesen trendi hangulat fogad, az egy négyzetméterre jutó Apple-computerek száma meghaladja a pesti ügynökségek krízis előtti mutatóit, a lányok fiatalok és csinosak, csak nem flegmák, mint mifelénk valaha, amikor még a kommunikációs szakmában Mohamed utasítgatta a Hegyet, hanem kedvesek, aranyosak, annyira, hogy kicsit gyanús is az egész. Szolgálati Lanciánk szép, tágas, erős és gyors, de nyári gumival nem indulnánk vele hazai pályán Kimi Raikönen ellen: törődött állapotunk, alváshiányunk, úti viszontagságaink miatt öregebbnek érezzük magunkat a valóságosnál, s azon túl, hogy ez érzékenyebbé is tesz bennünket, később, a beszélgetésben különös jelentőségre tesz szert.

Az Mac-ek után a Trade Art hölgykoszorúja, majd a tulajdonos-ügyvezető lila ingje, végül pedig a stúdióban kifüggesztett táblákon olvasható feliratok a legfeltűnőbbek: hogy például „konyha-étkező, itt fogyaszthatod el az ebédedet, főzhetsz kávét”, vagy, hogy „termékkatalógusok, ebben találhatsz reklámajándékokat, hazavinni csak külön engedéllyel”. Így szépen feliratozva minden, az evidens és kevésbé evidens dolgok egyaránt. Kedvesen, de félreérhetetlenül tudtára adva a belépőnek, hogy van itt valaki vagy valami, ami pontosan megmondja neked, mi micsoda, próbálkozásokkal ne pazarold az idődet. Ha majd kevésbé vakít a lila ing és magamhoz térek, meg is kérdezem az ügyvezető-tulajdonost, Fenyvesi Csabát, mi végre a feliratok, gondolom, mert tulajdonképpen jópofa és praktikus, nagy cégeknél láttam is ilyet, de vajon mi indokolja ezt egy kis marketing-tanácsadó és kreatív stúdióban. Csaba azt mondja, a rugalmasságot, a gyors alkalmazkodást jelképezik a feliratok, mert előfordul, hogy egy-egy új projektre új munkatársak jönnek, és akkor ők a feliratok révén látják, hogy itt nem lehet téblábolni, hanem nagyon hatékonynak és gyorsnak kell lenni.

Elkezdünk beszélgetni, kitaláljuk a videóban látható darts-bevágást, mert Csaba dinamikus, fiatal és odaszúr, célba talál, és hamarosan feljeslik előttünk a Trade Art koncepciója, hogy azt mondja, a hazai KKV-szektort piacra juttatni, pozícionálni, versenyképességét növelni ütős, korszerű marketing-stratégiával és eszközökkel, ráadásul az egész országban, mert Csaba nyitja budapesti és kecskeméti irodáit is, vagyis a Trade Art hamarosan eszkalálódik. Ahogy Csaba nagy elánnal felrajzolja a KKV-kat kilövő országos marketing-vállalat vízióját, óhatatlanul a Trade Art-os pólóban és sapkában a helyitermékpiacra masírozó lekvárkészítők és sajttermelők képe hasít a nagyvállalati kommunikáció monokrómjával harcedzett lelkünkbe, de sebaj, mi nyitottak és befogadók vagyunk, hacsak el nem zavarnak bennünket a piacról. Csakhogy Csaba szenvedélyre gyúl, mi meg már nagyon elszívnánk egy cigit, veszítünk tehát éberségünkből és megszületik a verdikt: félre kell állítani a begyöpösödött, régi kacatjaikat dédelgető negyveneseket és ötveneseket, ezek csak feltartóztatják a változás folyamatait. Hát igen, azon a napon még a szokásosnál is veteránabbnak éreztük magunkat, hárman szerintem olyan kétszáz évesek voltunk, meg is állítottuk a kamerákat, hogy azért fiatalember, most mi van.

Na jó, nem miránk gondolt, nekünk olyan kézikameránk van, de olyan, meg olyan Apple-computereink, hogy elmegyünk még harmincasnak, maradhatunk.

Fenyvesi Csaba szerintünk legerősebb mondatai az elkerülhetetlen változásokról és változtatásokról szólnak. Arról, hogy meg kell állni, le kell ülni szép csendben, és mélyen elgondolkodni, hogy mi is a stájsz. Mert az mondjuk rendben is van, hogy globális, európai és különbejáratú hazai válság, de nem lehet, hogy mindent egészen másként kéne csinálni? Ne vigyen a kényszer, ne sodorjon az ár, hanem legyenek nagyon pontosan meghatározott céljaid, mondja Csaba. Tudd, hogy mit miért csinálsz, ne csak a pénzért vállalkozz, hanem az alkotás élménye miatt, mondja Csaba, s teljesen igaza van. De ne is a puszta túlélési vágy motiváljon, meg ne is az, hogy vehess magadnak kétévente fél méterrel hosszabb és ötszáz köbcentivel nagyobb hengerűrtartalmú kocsit. Csaba szerint a régi formájában és tartalmában a fogyasztói kultúra véget ért, új generációk, mély eltöprengést követő szemléletváltás kreálja az újat, ami másféle lesz. Kevésbé fogyasztói, tudatosabb, szerényebb, fenntarthatóbb, személyesebb, emberközelibb és a Trade Art stúdió csinálja a marketingjét.

Mi meg talán elmegyünk nyugdíjba és majd szalmakalappal a fejünkön meséljük az unokáknak régivágású, monokróm meséinket. Vagy megkérdezzük Csabát, hogyan érjhetnénk el hajszálpontosan meghatározott céljainkat.

Szólj hozzá!

tihamer_pecs2_k.jpg

Vállalkozói sikereket felfedező utunk első állomása Pécs ipari övezetébe, az elhagyott szénosztályozó misztikus épületének közelébe vezet, a letűnt szénbányászati kultúra szürreális nyomai között kanyargó utca hepe-hupás, szombat reggel van, szitáló eső és köd, elég elképzelhetetlen, hogy itt a Krétakör kiéhezett városszellemén kívül bármilyen életre bukkanhatunk, az pedig, hogy sikertörténetet találunk, szinte kizárt, gondoljuk, és ez lett munkánk során az első, de semmiképp sem utolsó hibás előfeltevésünk.

Az indusztriális romok közül egyszerre szép, rendezett telephely, friss és ragyogó ipari csarnok képe bontakozik ki, mintha a ködből minden bevezetés nélkül, rajtaütésként robbanna ki a jelenidő: ime a keresett Nestro Hungária Kft., kéken, rendezetten, ropogósan és dinamikusan.

Minden ragyog a tisztaságtól, minden németesen egzakt, a titkárnő pont a megfelelő mértékben szertartásos ahhoz, hogy érzékeljük, nem valami kedves, nagyra nőtt családi vállalkozást, hanem profi vállalatot látogattunk meg. Rövid bemutatkozás a tulajdonos-ügyvezetővel, Ternbach Auréllal, akin elsőre látszik, nem az a kameraéhes tipus, ameddig mi szétnézünk, ő dolgozik és majd szóljunk, ha felálltunk mindennel.

A beszélgetés az előzményekhez képest (szombat reggel, köd és szitáló eső, misztikus ipari romok között vezető hepe-hupás út) és ahhoz mérten, hogy ez az első helyszínünk, jól indul. A Nestro Hungária Kft. tulajdonos-ügyvezetőjének magabiztossága imponáló nyíltsággal társul, hamar belemegy a játékba, inkább kötetlenül mesél, nem ragadunk le a hivatalos cégbemutatás szintjén.

Persze ennek a sorozatnak az a célja, hogy vállalkozói siker-recepteket, fejlődési és túlélési stratégiákat, taktikákat fedezzen fel és osszon meg, mégis, Tercnbach Aurél portréjában egy ember önmagához és a szuverenitáshoz fűződő viszonya számunkra a leglényegibb. Az a benyomásunk, hogy ez a férfi bármely más helyzetben, vállalkozásban is pont úgy megállná a helyét. Kiderül ugyan, hogy vállalkozása sikerének magyarázatát ő maga az egyedi profilban, a kis számú versenytársban találja, de nekünk úgy tűnik, ez a történet arról szól, hogy valakinek vagy nincsenek kétségei vagy nagyon hatékonyan kezeli őket, hisz önmagában és nem csak a tudásában, képességeiben, hanem a szerencséjében is. Egy, a filmbe be nem került részben Aurél elmondja, hogy viszonylag keveset vagy egyáltalán nem tervez, nem irányoz elő magának számokat és elvárt eredményeket, ezért sohasem csalódik, s minden következő lépés, üzleti év az újdonság, az ismételt győzelem érzésével hat. Ez az ember nem fél, állapítjuk meg, nem is aggódik, nem marad ébren hajnalig üzleti tépelődései miatt, olyan, mintha a bizonyosság vele született képessége volna, s ezt is sugározza, átragad környezetére bizonyosságának, magabiztosságának természetes és egyszerű varázsa, s ebben nincs semmi arrogáns, túlzó, mások számára sértő mozzanat. Ha bennünket kérdez valaki, azt mondhatjuk, Ternbach Aurél vállalkozói sikerének személyes titka a szuverenitás magas fokú képességében keresendő: minden, amit tesz és nevével fémjelez, az elidegeníthetetlenül az övé, s miután jó viszonyban van magával, mindenért, ami a sajátja, teljes felelősséget vállal.

Miközben a Nestro Hungária Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével beszélgetünk, úgy érezzük, minden rendben van, nincs miért aggódni, holott szóba kerül válság, visszaesés, meg a többi közismert démonok. Ternbach Aurél úgy működik, hogy az embernek megjön a kedve szép, németesen ragyogó üzemcsarnokokban elképzelni a jövőt, valahogy megtelik élettel az a csarnok, eláll az eső és felszáll a köd Pécs ipari peremén.

A görög sorstragédiáktól napjaink válogatott vállalkozói nehézségeivel küzdő valóságáig minden tiszteletünk és empátiánk azoké, akik ezer sárkánnyal viaskodva követik a nehéz „minden körülmények között és bármi áron csinálni” modellt, mégis nagyon megkönnyebbülünk, amikor Aurél a „szerinted jó dolog-e vállalkozónak lenni” című kérdésünkre így felel könnyedén mosolyogva: sikeres vállalkozónak jó dolog lenni.

Mert ekkor ráébredünk, hogy az önmagával fenntartott jó viszony és a szuverenitás képessége mellett találunk itt egy újabb érdekes siker-összetevőt, nevezetesen a könnyedséget. Az a véleményünk, hogy a könnyedség különleges adottság, semmiképpen nem mosható össze a könnyelműséggel vagy a felelősség hiányával. A könnyedség titka talán az, hogy ha nem muszáj, nem akar küzdeni, a könnyed ember nem hordozza magában a sorsa elé gördülő akadályokat, s ha mégis akadályokkal találkozik, energiáit nem emészti fel a legyőzésük, ugyanis öntudatlanul is az a célja, hogy a nehézségek után ismét könnyű legyen.

Milyen egyszerűnek tűnik mindez, de csak gondolkodjunk el rajta egy percig, vajon kit milyen mértékben vet vissza, hogy olyan egyéni, kulturális, társadalmi vagy gazdasági sémák férkőztek a tudatába, melyek végső soron a görög sorstragédiák és héroszok „csinálni-kultuszára” hasonlítanak.

Ezzel szemben Ternbach Aurél, a pécsi Nestro Hungária Kft. ügyvezetője azt az irányt mutatja személyes példájával, amely felé az ember (a magyar vállalkozó) felnő és többé nem kiszolgáltatottja a külső erőknek, élvezi szuverenitását és teljes mértékben sajátjaként megélt sikereit, vagyis azt az irányt mutatja, ahol, miként a film zárómondatában ő maga fogalmaz: a szabadság megvalósítható.

Szólj hozzá! · 1 trackback

Vállalkozói sikersztorikat, egészen pontosan a sikerek mögött tetten érhető emberi tényezők némelyikét szerettük volna elcsípni és megmutatni, egész egyszerűen azért, mert megfigyeltük, bizonyos emberek általában mindig mindent megoldanak, függetlenül attól, mi veszi őket körül, mások csak ideális vagy optimális körülmények között képesek teljesíteni, megint mások pedig olyankor is panaszkodnak, ha van pénz, paripa és fegyver.

Az volt az alapgondolat, hogy aki sikeres, abból elő lehet csalogatni valamennyit a személyes-emberi tényezőből, hogy mások is tanulhassanak a példájából.

Úgy terveztük, szépen előkészítjük a projektet, gondosan felkészülünk a szereplőkből, megismerjük a vállalkozásaikat jó előre, és majd az egyes emberekre hangolt kérdésekkel érkezünk meg leforgatni a videókat. Már régóta sejtjük, nem a tervezés nyújtja életünk nagy egyenletében a konstansokat: végül tíz nap alatt száguldottuk keresztbe-kasul az országot és egy kivételével senkit nem ismertünk meg előre interjú-alanyaink közül. Ők nem tudták, mit szeretnénk tőlük, mi nem tudtunk róluk semmit, azonkívül, hogy sikeresek a maguk dolgában.

Ettől aztán az egész egy nagyon spontán, kockázatokkal teli élmény lett, amelynek során csupa érdekes idegennel találkoztunk, és ezek az idegenek a beszélgetések egy órája alatt ismerőseinkké váltak, mert néha olyan mélyre vagy magasra ugrottunk közösen.

Lehet, hogy ezért, vagy másért, nem tudom, ez a sorozat a személyes ügyünkké vált. Azt vettük észre, hogy figyelünk és valóban tanulunk tőlük. Mindegyiktől valami mást lehetett tanulni. Volt, akitől a kis dolgok, a pici árrés megbecsülését, mástól önbizalmat, megint mástól emberszeretetet, de olyan is akadt, akitől kirobbanó életkedvet tudtunk tanulni. Minden beszélgetés után egy tucat kérdéssel gazdagabbak lettünk, mert elgondolkodtunk saját döntéseink, taktikáink, stratégiáink helyességén.

Pont ezért a videókat kiegészítő szövegek is személyesek, abból villantanak fel fel egy keveset, mi milyennek láttuk interjú-alanyainkat és a válaszaikat.

Rengeteg hang és képanyag született, egész estés filmet lehetne csinálni a tizenöt történetből. Most az volt a feladat, hogy készítsünk rövid, 3-5 perces videókat, később azonban még visszatérünk a hazai vállalkozói szféra mindennapi hőseit bemutató nagyfilmünkre.

Szólj hozzá!